2011. július 11., hétfő

Papa és a Búvár Zsebkönyv


Nagyapám, néhai Endrődi János (született Nőthig) címfestő volt. Pontosabban: címföstő. Lelkiismeretes, precíz mesterember, aki még márványlapon keverte porból és olajból meg terpentinből a színeket, szigorúan és csakis az előírás szerint. Kisgyerekként nagy élmény volt a műhelyében lábatlankodni! Ami viszont a meséket és a kreativitást illeti... meglehet, az egy tőle külön létező világ volt.
Egy nyáron, talán 12 lehettem, kisgyereknek már nagy, nagynak meg kicsi, rajzoltam egy lovat. Megvolt a nagyja, büszke is voltam rá, de a szeménél elakadtam. Viszem Papához (némiképp büszkén is), segítsen megrajzolni azt a szemet, nekem sehogy nem megy. - Hátnadehát, Katikám, egy ló nem is így néz ki! - mondta, és én hol voltam, hogy vitába szálljak. Büszkeségemet meg vihettem a kert végébe.
Papa előkeresett egy lovakról szóló Búvár Zsebkönyvet, kezembe nyomta, na, ebből megtanulhatom, merre van a lónak az előre meg a hátra, szépen kimásolhatom belőle a képeket.
Részemről itt lett vége az önfeledt, felszabadult gyermeki rajzolásnak.
Sokat "másoltam" azon a nyáron a Zsebkönyvekből. Nem csak lovakat, de virágokat, tengeri csigákat, egyebeket. Később is elő-elővettem, így kezdtem el bogarakat rajzolni, és így talált meg a rovarrajzolói munka is, amit nagyon szerettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése