2017. november 6., hétfő

Rozi a parkban - 1. Ki az a Rozi?

Rozi a parkban sétál.
A park közepén áll egy szökőkút.

Szép, régi szökőkút szobrokkal és cifra díszítésekkel.
Már messziről látszik, hogy csupa kaland.
Rozi nagyon szeret itt játszani.

Soha nincs egyedül. Most például itt vannak a galambok.
Figyeli, hogyan lépkednek.
- De szép peckesek vagytok! Pont, mint két huszár!

Így kezdődik a Rozi a parkban című mesém, amihez illusztrációkat is készítettem, s ez utóbbiak az idei Aranyvackor pályázaton a Pagony Kiadó különdíját kapták.
A mesét kifejezetten erre a pályázatra írtam a kiírás szerinti első kategóriát célozva meg, azaz egy 20 oldalas képeskönyvet max 2500 karakter szöveggel. Ez az első mesém. Vagyis nem. Illetve félig-meddig, mert…
Javában benne voltam már egy másik történet írásában - szóval inkább az számít elsőnek -, szintén az Aranyvackorra, csak másik kategóriában, amikor…
Egy kellemes tavaszi napon a kislányommal játszottunk a kertben. Ekkor ő, Rozi, 2,5 éves múlt, még nem volt 3. A kert egy régi villaépülethez tartozik. Szerintem varázskert. Van benne többek közt egy ősöreg, hatalmas bükkfa, és egy régi kútkáva. Szökőkút volt egykor, a három közül az egyik, ami a villához tartozott. Ez a mi játszóterünk.
Ebből született a mese, csak egy kicsit régebben.

A következő posztban elmondom, hogy is volt.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése